Gondolom mondanom sem kell, mennyire jó dolog az olvasás. Ezt mindenki tudja, hiszen pici korunk óta ezt halljuk.
Az anyukák meséket olvasnak a gyerekeiknek, gyakran egészen pici koruktól fogva, hogy fejlődjön a szókincsük, a fantáziájuk, és persze a meseolvasás a legtöbb kisgyermekes…
Nem találkoztam még olyan épkézláb felnőtt emberrel, aki azzal keresett volna meg, hogy van egy halom ideje, nem tudja mit kezdjen vele, így nyelvet szeretne tanulni. Azért, hogy kitöltse valamivel azt a sok üresjáratot a napjában.
Mégis vannak emberek, akik vagy nyelvet, vagy valami mást…
Számomra hosszú ideig a spanyol volt az a nyelv, ami nagyon sok embernek az angol vagy a német szokott lenni. Tanulta valamikor...vagy valaki igyekezett tanítani neki. Akár évekig is. Középiskolában, magántanárnál, ilyen-olyan helyeken. Nem is ment rosszul, még egy középfokú nyelvvizsga is…
Képzeljük el a következő helyzetet. Adott egy kedves fiatalember vagy fiatal lány. Nagyon szorgalmas az illető. Minden nap egy órát gubbaszt az íróasztala fölött, és tanulja a szabályokat, írogatja a szavakat, csinálja a nyelvtani teszteket, mint a kisangyal. Körülbelül egy évig. Annyira nem…
Úgy igazán, úgy nagyon őszintén...ki hányszor gondolta azt, hogy nyelvet tanulni az tud, akinek van rá elég ideje, meg pénze. Sokszor pont az idő a leggyengébb láncszem. Ki az a “normál” életet élő felnőtt, akinek heti sok extra órája van, hogy leüljön tanulgatni? Szerintem körülbelül szinte senki.…