Képzeljük el a következő helyzetet. Adott egy kedves fiatalember vagy fiatal lány. Nagyon szorgalmas az illető. Minden nap egy órát gubbaszt az íróasztala fölött, és tanulja a szabályokat, írogatja a szavakat, csinálja a nyelvtani teszteket, mint a kisangyal. Körülbelül egy évig. Annyira nem izgi a dolog, mert előtte dolgozott is 9 órát, csinálná is a saját dolgát, edzésre is kellene menni, a nappaliban kupi van, és valami normálisabb vacsi sem ártana. De a nyelvtanuláshoz fenék kell, így a kis Mintatanulónk az íróasztalánál növeszti a sajátját. Valahogy így:

Majd tegyük fel, hogy lehetősége nyílik arra, hogy elutazzon a célországba, és mondjuk más emberekkel, akik pont az ő célnyelvét beszélik, szerveznie kell valamilyen szuper eseményt. Valahogy így néz ki a szitu:

Több ember van egy teremben, netán némi háttérzaj is bejátszik, minden udvariasság dacára néha-néha egymás szavába vágnak a résztvevők, mert érdekfeszítő az esemény és záporoznak az ötletek. Mivel záporoznak az ötletek, el is felejtik a többiek, hogy ez a lányka / fiúka igazából nem az ő anyanyelvüket beszéli, és nem beszélnek sem lassabban, sem nem artikulálnak jobban, mint szoktak. A szervezés izgalma magával ragadja őket.

A mi Mintatanulónk az elején még követi a gondolatmenetet...jön az ötlete is, mondaná is a hozzászólását, de mire összerakja a fejében a kis pöpec mondatot, már 3 másik ötleten is túl vannak a többiek. Gyorsan beszélnek, néha egyszerre, és Ő nem kap lehetőséget, hogy elmondja a saját zseniális gondolatát, pedig olyan jó dolog jutott az eszébe. Belegabalyodik a megbeszélés fonalába, mint kiscica a gombolyagba. Az ötletei pedig megbeszélik saját magukat az ő saját fejében.

Talán kicsit kisarkítottam az íróasztalos helyzetet, hiszen egy íróasztalnál nem csak szabályokat lehet magolni és teszteket töltögetni. Mégis, ha ezt a “nyelvtanuláshoz fenék kell” dumát hallom, ez a kép jelenik meg a szemem előtt. Talán mert a hangsúly, amivel ki szokták mondani, olyan szigorúan és komolyan hangzik, akárcsak egy kiadós nyelvtani szabály.

A filmnézéshez is fenék kell. Az autóvezetéshez is. A biciklizéshez is. Igazából mindenhez kell, mert ha nincs fenekünk, az nagyon furán nézne ki...A filmnézést azonban mégsem kínlódásként éljük meg. Egy jó könyvet sem szenvedve olvasunk, legyen az elektronikus vagy hagyományos papírból készült, lapozható, szagolható könyv.

Térjünk vissza az eredeti problémához. A Mintatanulónk nyelvtana elméletben szuper, vágja a szabályokat, mint a kisangyal. A tesztek hibátlanok. Szódolgozat kiváló. Akkor mi a probléma? Még több fenék kell? Mennyi? 3-4-5 évnyi?

A fenti kisarkított (de sokak által valósnak képzelt) helyzetből az igazi dolog hiányzik. A KAPCSOLAT. A valós kapcsolat az idegen nyelvvel. A szórakozás. Az, hogy ne csak az íróasztalnál találkozzon a nyelvvel. A hosszú távon fenntartható rendszer. Nem tette a nyelvet az élete valós részévé.

Ha csak az íróasztalnál gubbasztva tanulunk, azt meddig tudjuk fenntartani? Pár hónapig? És meddig kell ezt csinálni? Amíg le nem tesszük a nyelvvizsgát? És utána mi következik? A felejtés? Majd ha egy új munkahelyen újra szükségünk van a nyelvre, akkor magunkra vesszük az újrakezdő titulust? Ez olyan sok energia...és csalódás, mert akkor minek ültünk olyan sokat, szabályokat magolva?

Ha tehát a hagyományos fenék-módszer (hűűűű de rosszul hangzik) nem működik, akkor mi?

A folyamatos, szinte már észrevétlen kapcsolat. A nyelv nem egy könyv pár leckéje, amit be kell magolni, hanem egy élő, aktív, szórakoztató dolog, amiben ÉLET van.

A nyelvet nem megtanulni kell, hanem élni kell benne, vele. Különben egy rideg szabályrendszerré alacsonyítjuk, és ezzel unalmassá tesszük. Az, hogy élni kell benne, nem jelenti azt, hogy mindenképp külföldre kell utaznunk. Az otthonunkba és a kis városkánkba is be tudjuk hozni. Köszi, világháló.

Nem azt állítom, hogy nem kell bele munkát tenni, mert kell, nagyon sokat. Nagyon sok óra kapcsolatra van szükség ahhoz, hogy jól haladjunk. De nem a “szenvedéses” kapcsolatra, hanem valami életrevalóbbra, a napirendünkbe könnyebben beilleszthetőbbre, szórakoztatóbbra.

Ez mindenkinél más, mert ahányan vagyunk, annyi napirend és érdeklődési terület. De az biztos, hogy manapság otthon is pár perc alatt találunk magunknak anyanyelvi beszélgetőpartnert. A lehetőségeket nem tartom titokban, írok majd róla hamarosan. Rengeteg videó áll rendelkezésünkre, ahol a minket érdeklő és számunkra fontos témákban tanulhatunk olyan dolgokról, ami tényleg izgalmas, ezért többet teszünk azért, hogy megértsük az anyagot, és kevésbe felejtjük el. Számos helyen találunk nyomtatott és digitális formában idegen nyelvű olvasnivalókat, ezer meg ezer témában. A telefonunknak és fülhallgatóknak köszönhetően bárhol tudunk hanganyagot hallgatni. Hála a szuper alkalmazásoknak 2-3 szabad percet is meg tudunk ragadni a tanulásra.

Mihelyt felfedeztük, hogy az íróasztalnál, a nyelvkönyvvel kettesben töltött idő a legkisebb részét teszi ki a tanulásnak, sokkal vidámabb lesz a kép.

Sokféleképpen kell kapcsolatban lenni a nyelvvel, olyan helyeken és módokon, ahol valós, életszagú tudást kapunk. Így lesz a kapcsolat fenntartható, hogy lelket adunk neki. Így adunk egyre nagyobb esélyt a Mintatanulónknak, hogy a fent leírt helyzetben megállja a helyét. És mi is megálljuk a helyünket.

Ha azt mondjuk, hogy a nyelvtudáshoz sok-sok kapcsolat, érzelem és érdeklődés kell, akkor sokkal közelebb kerülünk az igazsághoz. Ha szeretjük azt a módot, ahogyan kapcsolatba lépünk az idegen nyelvvel, akkor gyorsabban jön a sikerélmény is.